Néhány napon belül haladást kell elérni az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének szabályozásában - mondta vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnök Angela Merkel német kancellárnak.
A brit kormány a jövő hónaptól megtéríti a koronavírus-járvány miatt bezárásra kötelezett cégek munka nélkül maradó, de el nem bocsátott alkalmazottai bérének kétharmadát - közölte pénteken Rishi Sunak pénzügyminiszter.
A brit védelmi bizottság friss jelentésében vizsgálta meg a kínai állam és a Huawei közötti kapcsolatokat, és arra jutottak, hogy meggyőző bizonyítékok szólnak az összejátszás mellett. Emiatt azt javasolták a kormányzatnak, hogy a korábban kitűzött 2027-es dátum helyett már 2025-ig távolítsák el a Huawei 5G technológiáját hálózatukból.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos eredményei reményt adnak arra, hogy már karácsonyig jelentősen változik a helyzet, de addig "rázósnak bizonyulhat az út".
Boris Johnson bit miniszterelnök arról beszélt a BBC-nek adott interjúban, hogy bár nem szeretné, ha a Brexit átmeneti időszaka megállapodás nélkül záródna, együtt tudna élni ezzel – számol be a hírről a Reuters.
A csütörtök-pénteki EU-csúcs után szombat délután videkonferenciás ülésen tekintette át a Brexit utáni kereskedelmi megállapodásról szóló eddigi 9 tárgyalási forduló eredményeit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő. Megállapították, hogy bár van néhány területen előrelépés, de 3 kulcsfontosságú területen még mindig nagy nézeteltérések vannak, ezért arra utasították mind az uniós, mind a brit főtárgyalót, hogy fokozzák a tárgyalások intenzitását, hogy a következő hetekben meg tudjanak állapodni.
Boris Johnson szerint az EU-n múlik, hogy sikerül-e kereskedelmi megállapodást elérniük és arra szólította fel Brüsszelt, hogy kezelje hasonlóképpen Nagy-Britanniát mint annak idején Kanadát. Közben az Európai Bizottság főtárgyalója, Michel Barnier azt közölte, hogy az elmúlt napokban folytatott tárgyalások megerősítették, hogy némi előrelépés ellenére a felek között továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kapcsolatrendszerét illetően.
A brit kormány szerdán kiállt a meghozott szigorításai mellett, miközben sok kritika éri őket amiatt, hogy nem hoztak elég szigorú intézkedéseket. Az Egyesült Királyság jelenleg Európa egyik legszigorúbb országa, és a lakosság támogatja is a jelenlegi intézkedéseket, de a szakemberek szerint ez sem fogja megállítani a gyors terjedést, szigorúbb intézkedések kellenének. A kormány saját bevallása szerint az egészségügyi vészhelyzetre való határozott reakció és a gazdaság működésének fenntartása között próbál egyensúlyozni.
Részleges, elsősorban a vendéglátószektor működését érintő korlátozásokat jelentett be kedden Boris Johnson brit miniszterelnök az új típusú koronavírus ismét gyorsuló ütemű terjedésének megfékezése érdekében.
Csütörtöktől az angliai vendéglátóhelyek este tíz óráig tarthatnak csak nyitva a koronavírus-járvány megfékezése végett - közölte hétfő éjjel Boris Johnson brit miniszterelnök hivatala.
Donald Trump észak-írországi megbízott követe, Mick Mulvaney figyelmeztet, nem lenne jó, ha az Ír-szigeten visszaállna a határellenőrzés a közeljövőben - írja a Reuters.
Csupán pár hete maradt az Egyesült Királyságnak arra, hogy tető alá hozza azt a régóta áhított szabadkereskedelmi egyezményt, amelynek köszönhetően elkerülhetnék a megállapodás nélküli kizuhanást az Európai Unióból. A gond csak az, hogy politikai játszmák egész sorozata miatt került elképesztő közelségbe a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása, így hiába törekednek a britek egyezségre, nagyon nehéz lesz egy mindkét fél számára megnyugtató megállapodás elérése. Ez pedig borzasztóan rossz hír az autóipar számára, amelynek szereplői kétségbeesetten igyekeznek még az utolsó pillanatokban is felhívni a politikusok figyelmét arra, mekkora károkat okozhat a megállapodás nélküli Brexit Európa egyik legfontosabb ágazatának, amely már így is rengeteget szenvedett az elmúlt hónapokban.
A brit kormány és a konzervatív frakció "lázadói" miatt végül a parlament dönthet arról, hogy a kormány végrehajthatja-e a botrányos belső piaci törvényben foglaltakat az EU-val kötött szerződés megsértéséről.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a tavaszhoz hasonló intézkedések pénzügyi katasztrófával járnának, ezért minden erejükkel megpróbálják elkerülni azokat. A miniszterelnök elmondása szerint a kormány kapacitás-bővítéssel október végéig 500 ezerre akarja emelni az egy nap alatt elvégezhető tesztek számát.
A jelentős túlerőben lévő ellenféllel szemben nekünk is tennünk kell valamit, hogy megijedjenek tőlünk és komolyan vegyék a kéréseinket a kereskedelmi tárgyalásokon, azaz nekünk is ki kell tennünk a fegyverünket az asztalra, mert az EU már kitette – gyakorlatilag ezzel indokolta hétfő esti parlamenti alsóházi beszédében Boris Johnson kormányfő azt, hogy miért kéri a képviselők támogatását ahhoz a belső piaci törvényjavaslathoz, ami nyíltan megsértené a januárban ratifikált uniós kilépési megállapodást. Az első parlamenti akadályt egyébként komolyabb gond nélkül vette is a törvényjavaslat, de az igazi teszt majd jövő kedden lesz. Összességében az látszik, hogy a britek az asztalra kitett brit fegyver mellett is törekszenek a szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére az EU-val. Erre nagyjából egyetlen hónap maradt, utána már a megállapodás nélküli januári kizuhanásra készülhetnek a felek.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint London egyáltalán nem kíván élni azokkal a jogkörökkel, amelyeket a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes pontjait potenciálisan felülíró törvénytervezet nyújtana.
Az európai és a brit autógyártók, valamint érdekvédelmi szervezeteik sokadik alkalommal figyelmeztetik a döntéshozókat arra, hogy katasztrofális hatásai lesznek, hogyha nem jön létre az Európai Unió és Nagy-Britannia között a régóta áhított szabadkereskedelmi megállapodás.
Könnyen lehet, hogy utólag visszanézve a szeptember 10-i dátum úgy vonul majd be a történelemkönyvekbe, mint az a nap, amikor valójában eldőlt, hogy átfogó kereskedelmi megállapodás nélkül zuhan ki az Egyesült Királyság 2021. január elsején az EU-ból. Azért még nincs minden veszve, van esély a megegyezésre, de egyre kevesebb, mert a brit kormány tegnap kimondta, hogy a belső piaci törvényjavaslatot az EU ultimátuma ellenére sem akarja visszavonni szeptember végéig, sőt egy újabb bizalomromboló törvényjavaslatot is készít, így mindezekre hivatkozva október eleje-közepe körül bemutathatja a piros lapot az EU a briteknek. A brit kormányt közben felbátoríthatja, hogy haladjon tovább a no-deal Brexit útján, mert az első nagy kereskedelmi partnerként ma délelőtt sikerült összehoznia a brit-japán kereskedelmi alku elvi kereteit.
A Brexit négy éve tartó tragikomédiájának új és döbbenetes szintje az, hogy a brit parlamentben egy kérdésre nyíltan kimondta a brit kormány minisztere, hogy meg akarják sérteni a nemzetközi egyezményként és törvényként funkcionáló uniós kilépési megállapodást és a szerda délután közzétett belső piaci törvényjavaslat tényleg ezt tartalmazza. Egy több évszázados jogállamban ez elég erős húzásnak számít, ami mögött nyilván Boris Johnson kormányfő nagy taktikázása áll. A nyílt törvénysértést lehetővé tevő javaslat miatt azonnali hatállyal lemondott a brit kormány vezető jogásza, ma hathetes mélypontra esett az angol font a dollárral szemben, és záporoznak az elítélő és józanságra buzdító nyilatkozatok az ír, francia, német és belga fővárosokból. Mivel ez a brit húzás az EU-brit tárgyalások összeomlásához is vezethet, a Fitch Ratings most már alapeseti forgatókönyvnek mondja azt, hogy nem lesz kereskedelmi megállapodás a két fél között, azaz januártól jöhet a hard-Brexit. Közben az Egyesült Királyság felbomlásának veszélyére figyelmeztetnek a walesiek és a skótok, mert az új törvényjavaslat az ő autonómiájukat is jelentősen csorbítaná.